fbpx

A festőzseni, aki élete alatt csupán egy képet adott el – 167 éve született Vincent van Gogh

1853. március 30-án látott napvilágot Hollandiában. Van Gogh élete során 900 képet festett, azonban csak egyet sikerült eladnia, a Vörös szőlőskertek Arles-ban (La Vigne Rouge) című tájképét.

Vincent van Gogh 27 éves korában kezdett el festeni, 900 képét 10 év alatt készítette el, hiszen 37 éves korára már elhunyt. A festőzseni sosem az ecset megszokott felével festett és még csak nem is ez volt a legfurcsább az életében. A legendás festőre megemlékezve összegyűjtöttem 5 érdekes dolgot az életéből:

Eredetileg papnak készült

Édesapja nyomdokait követve eredetileg lelkipásztornak készült, sokáig hittérítőként dolgozott a belgiumi Borinage-ban, ám félúton meggondolta magát és inkább édesanyjától örökölt tehetségét kihasználva a művészi pályát választotta.

Photo by Jean Carlo Emer on Unsplash

Levágott fül, mint az igaz szerelem záloga?

Egyesek úgy tartják, hogy Vincent levágott fülét az általa kedvelt bikaviadalok miatt küldte el szerelmének. Ugyanis a matadoroknál szokás volt, hogy a legyőzött bika füléből levágnak egy darabot és ezt megtartják trófeaként. Feltételezhető, hogy ezzel azt akarta üzenni, hogy szerelme nem ismer határokat és teljesen maga alá gyűrte.

Mások szerint a legjobb barátjával, Paul Gauguin festővel való veszekedése után vágta le a fülét, de van, aki szerint maga Gauguin vágta le barátja fülét, mert nekirontott egy borotvával. Úgy tűnik, hogy ez a rejtély sosem fog megoldódni…

Szanatóriumi mestermunka

A híres festő egész életében szenvedett mentális betegségeivel, a modern kori pszichológusok közel 30 féle diagnózist állítottak fel, melyek közt szerepelt a depresszió, bipoláris zavar, de a skizofrénia is. A művészt saját kérésére 1888-ban beszállították egy szanatóriumba, ahol a leghíresebb képét, a Csillagos éj-t festette meg.

Öngyilkosság, vagy mégsem?

1890-ben máig tisztázatlan körülmények között halt meg a festőzseni. Egyesek szerint saját kezével vetett véget életének, mégpedig egy mellbelövéssel, mely olyan rosszul sikerült, hogy két napig haldokolt otthonában. A legfrissebb kutatások szerint nagy az esély arra is, hogy a művészt egy ismeretlen, helyi tinédzser lőtte le.

Sógornőjének hála tett szert világhírre

Legkedvesebb testvérének, Theodore van Gogh felesége nélkül a festő alkotásai mára már rég elfeledettek lennének. Miután Vincent elhunyt, nem sokkal később Theodore is utána ment, így az összes festményt Johanna van Gogh örökölte meg. Ő egyedül felelős a művész munkáinak népszerűsítésért, melyet a halála után fia, Vincent Willem van Gogh folytatott, aki az amszterdami van Gogh Múzeumot is megalapította.

Photo by Rasmus Kuber on Unsplash

Ha Te is ugyanakkora rajongója vagy Vincent van Gogh munkásságának, akkor jó hírem van, hiszen műveit online elérhetővé tette az amszterdami Van Gogh Múzeum, mely több mint 200 festményt, 500 rajzot, 750 személyes levelet tartalmaz. Ezeket mind végig böngészheted a van Gogh múzeum honlapján.