fbpx

Mitől olyan boldogok mindig a finnek? Most kiderül!

Egy ingyenes online kurzus keretein belül a finnek felfedik boldogságuk titkát.

Gondolkoztál már valaha azon, hogy mi lehet az igazi boldogság titka? Nos, a finnek, akiket már három egymást követő évben a világ legboldogabb embereinek választanak meg, elárulják, hogyan őrizik meg a lelki békéjüket még egy olyan szélsőséges időszakban is, mint a mostani.

Photo by Daria Shevtsova from Pexels

A statisztikai adatokat most egy kicsit háttérbe szorítva, első kézből maguktól a finnektől hallhatunk tippeket, melyeket ha rendszeresen alkalmazunk, sokkal inkább egyensúlyba kerülhetünk saját magunkkal és a minket körülvevő természettel. A virtuális kurzus teljesen ingyenes, és mindegyik videó csupán 60 perces. Hat helyi előadó óráját lehet majd végighallgatni, akik különböző tevékenységeket mutatnak be, melyek az ő mindennapi boldogságukhoz szervesen hozzájárulnak.

Szó lesz többek között az étkezésről, a testedzésről, a hobbikról és relaxációs témákról is. Az első videó már el is érhető, amiben Päivikki Koskinen, szabadúszó újságíró és terapeutás coach a természetes kozmetikumoktól kezdve, a jeges fürdőzésen át, a szaunázásig elég sok mindenről mesél. De Sasu Laukkonen, a Michelin-csillagos sztárséf is be fog majd jelentkezni néhány szuper recepttel. A videók hetente jelennek meg a YouTube-on és Facebook-on egészen június közepéig. Továbbá van lehetőség kérdéseket is feltenni a videókkal kapcsolatban az Instagram oldalukon.

Az biztos, hogy a mostani időszakban kulcsfontosságúvá vált a lelki egyensúlyunk megtalálása, amihez a finn módszer elsajátítása is nagyban hozzájárulhat.

Táborosi Boglárka
Táborosi Boglárka

Főszerkesztő

hello