fbpx

„Cserbenhagyta a rendszer a színesbőrű embereket” – Banksy is kiállt a Black Lives Matter mozgalom mellett

Az utcai művész George Floyd halála kapcsán szívbemarkoló képeivel hívja fel a figyelmet a Black Lives Matter mozgalom fontosságára.

Világszerte zajlanak a tüntetések

A 46 éves, fekete bőrű George Floydot május 25-én Minneapolisban négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte és egyikük percekig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször is jelezte, hogy nem kap levegőt. Floyd a kórházba szállítás után meghalt. Ez a rendőri brutalitás indította el most újból a világszerte zajló tüntetéssorozatot a már az évszázadok óta húzódó rendszerszintű rasszizmus ellen.

Banksy legfrissebb alkotásaival fejezte ki támogatását a Black Lives Matter mozgalom mellett. Az Instagram oldalán posztolt első képén egy meggyújtott gyertya látható, ami éppen felgyújtja az Amerikai Egyesült államok zászlóját. A gyertya mellett egy kép látható, ami egy fekete alakot ábrázol, de az arcvonásai nem kivehetőek.  

„Először azt gondoltam, hogy nem szabad megszólalnom és csak meg kell hallgatnom a színesbőrű emberek mondanivalóját erről az ügyről. De miért is csinálnám ezt? Ez nem az ő problémájuk. Ez az én problémám. A színesbőrű embereket cserben hagyja a rendszer. A fehér rendszer. Mint egy törött cső, ami elárasztja vízzel az alatta lakó szomszédja lakását. Ez a hibás rendszer az ő életüket borzalmassá teszik, de nem az ő dolguk megváltoztatni azt. Nem is tudnánk, hiszen senki sem engedi be őket a felső lakásba. Ez a fehérek problémája. És ha a fehér emberek nem oldják meg ezt, akkor valakinek fel kell mennie és be kell rúgnia az ajtót”- írta a kép alá a világ leghíresebb utcai művésze.

Angliában rabszolgakereskedők szobrait távolítják el

De Banksy nem csak az Amerikában zajló tüntetések mellett állt ki képeivel. Egy másik alkotásában a napokban Angliában történt tüntetésekre emlékezett meg, melynek során ledöntötték az egyik volt rabszolgakereskedő, Edward Colston szobrát. A bristoli kikötőben álló szobor eltüntetését már régóta követelték a történészek is Colston rabszolgakereskedelemben játszott szerepe miatt. Azonban mivel a férfi az ebből származó vagyonának jelentős részét Bristol felvirágoztatására fordította, így a nyugat-angliai nagyvárosban máig számos közintézmény és utca viseli nevét.

A bristoli tüntetések óta már Londonban is eltávolítottak egy volt rabszolgatartó, Robert Milligan szobrát. A szobor eltávolítását a Tower Hamlets kerület polgármestere, John Briggs kezdeményezte, aki szerint ez az építmény rengeteg feszültséget váltott ki a helyi közösségben. Továbbá London főpolgármestere, Sadiq Khan bejelentette, hogy létrehoznak egy bizottságot, amely felülvizsgálja a a brit főváros utcaneveit, szobrait, falfestményeit és egyéb utcai műalkotásit is.

Táborosi Boglárka
Táborosi Boglárka

Főszerkesztő

hello