fbpx

Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című sorozatát dolgozza fel az HBO

Michelle Williams és Oscar Isaac főszereplésével készül HBO-minisorozat Ingmar Bergman csaknem 50 éves klasszikusából, a Jelenetek egy házasságból című tévéfilmsorozatból.

Az eredeti, hatrészes szériát Hagai Levi adaptálja és az új produkció rendezője is ő lesz. A The Hollywood Reporter értesülése szerint az új feldolgozás egy kortárs amerikai pár (Isaac és Williams) szemszögéből gondolja újra a szerelem, gyűlölet, monogámia, házasság és válás kérdéseivel foglalkozó klasszikust.

Korábban, 1973-ban a svéd televízió mutatta be Bergman Jelenetek egy házasságból című tévésorozatát Liv Ullmann és Erlad Josephson főszereplésével. A cselekményt részben Bergman saját kapcsolata ihlette Ullmann-nal, ami 1965-től 1970-ig tartott. A sorozatbak 1974-ben az amerikai közönség számára készült egy nagyjátékfilm változata is, 2003-ban pedig egy tévéfilmes folytatás is készült Saraband címmel – ez volt a 2007-ben elhunyt rendező utolsó munkája.

Forrás: MTI

Az új HBO sorozat egyik ötletgazdája Hagai Levi izraeli rendező, aki a Terápia című, több országban, köztük hazánkban is megvalósított sorozat eredetijét kitalálta. Ő jegyzi továbbá A viszony című nagy sikerű amerikai szériát is. Michelle Williams a készülő sorozat egyik főszereplője már látható volt hasonló szerepben, a Blue Valentine című filmben egészen hasonló karaktert alakított.

Az új Jelenetek egy házasságból sorozaton állítólag már évek óta dolgoznak a készítők, ez egy régi álomprojektje a másik ötletgazdának, Michael Ellenbergnek (A hátrahagyottak, The Morning Show). A forgatást azonban még mindig nem biztos, hogy mikor tudják elkezdeni.

Táborosi Boglárka
Táborosi Boglárka

Főszerkesztő

hello