fbpx

John Lennon szobra turnéra indult!

Laura Lian művész több, mint két évet dolgozott a John Lennont ábrázoló szobrán, mely a The Beatles tag meg nem ért 80. születésnapjára készült.

A művésznő szeretné, ha alkotását minél több helyen megcsodálnák, így tervei szerint Merseyside-környéken “turnézna” szeptember 21-ig (Béke Nemzetközi Világnapjáig). A szobrot először a londoni Hard Rock kávézóban állították ki, azonban semmi esetre sem volt cél, hogy a mű végleges otthona ott legyen.

Laura Lian és a John Lennont ábrázoló bronzszobra
Fotó: Laura Lian

Azáltal, hogy nem csak 80. születésnapját ünnepelné idén Lennon, hanem gyilkosságának 40. évfordulója is most van, még nagyobb jelentőséggel bír az elkészült bronzszobor. Laura Liannak van egy olyan terve, mely szerint a szobor állandó helye Liverpoolban legyen, hiszen itt született Lennon.

Laura Lian egyébként meglehetősen népszerű nemzetközileg, többen lelkes gyűjtői műveinek. Többek között Sharon Osbourne és Rachel Hunter is magáénak tudhat néhány alkotást. Elkészült szobrai modelljei sokszor változatos művészek, például a The Beatles másik tagjáról Paul McCartneyról is készült már mű. Ezek mellett pedig nem ritka, hogy iskolák, sportklubok számára alkot Laura, vagy középületek munkálataiban vesz részt, de csodás festményei is vannak.