fbpx

121 éve született a borzongás nagymestere, Alfred Hitchcock

Alfred Hitchcock, a zseniális rendező, aki feliratrajzolóként kezdte a filmes szakmát és a némafilmek korszakában kezdett alkotni 1899. augusztus 13-án született Londonban. Születésének évfordulója alkalmából most összeszedtünk 5 olyan érdekességet az életéből, amit még a legnagyobb rajongók sem biztos, hogy tudtak.

Különös fóbiái voltak

Hitchcock egész életében rögeszmésen rettegett a rendőröktől. Állítólag azért, mert édesapja gyermekkorában egy rosszalkodása után leküldte fiát a rendőrőrsre egy üzenettel, ami át kellett adni az egyik ottani rendőrnek. Miután a rendőr elolvasta a cetlit a kis Alfrédet bezárta egy cellába, majd 10 perccel később magyarázatul csak annyit mondtak neki, hogy ez történik azokkal, akik rosszat csinálnak. Ez a fóbia egész életét végig kísérte, állítólag vezetni is ezért nem tanult meg soha, mert betegesen rettegett attól, hogy félreállítják a rendőrök, valamint a rendőr-ellenes motívumuk a filmjeiben is rendre fellelhetőek.

Minden egyes filmjében feltűnt legalább egyszer

Védjegyévé váltak a saját rendezésű filmjeiben a kisebb-nagyobb felbukkanásai, melyek egy idő után elvonták a nézők figyelmét a filmről, hiszen folyamatosan azt kutatták vajon hol fog felbukkanni Hitchcock emblematikus alakja. Éppen ezért néhány filmjének már az elején gyorsan feltűnik, ezzel letudva a hagyományát.

Hűn imádta feleségét

Alfred Hitchcock és Alma az esküvőjükön 1926-ban (Fotó/Forrás: Evening Standard/Getty Images)

Amikor még a karrierje kezdetén feliratrajzolóként dolgozott találkozott későbbi feleségével Almával. Ám akkoriban még nem merte elhívni randevúzni, csak miután elkezdett segédrendezőként is dolgozni. Az ő szerelmük egy igazi tündérmesébe illő történet volt, egészen négy évtizedig tartott házasságuk, majd Hitchcock halála után két évvel Alma követte férjét. Alma nem csak a magánéletben, de munkában is igazi társa volt férjének, állítólag a rendezőtől elnyerhető legnagyobb elismerés ez volt: „Alma imádta!”.

A marketing a vérében volt

Hihetetlen filmrendezői tehetsége mellett igazán kifinomult marketingérzékkel rendelkezett. Idővel nem csak a saját neve és sziluettje vált márkajeggyé, de olyan megdöbbentő reklámtechnikáktól sem riadt vissza, mint egy saját magáról mintázott bábu leeresztése a Temzén, mint egy vízihulla. Ez természetesen hatalmas visszhangot keltett akkoriban. Később a Madarak című filmje premierje után szintén Londonban a távozó nézőközönséget madárhangok fogadták, melyek a mozi előterében felszerelt hangszórókból jöttek.

Alfred Hitchcock saját portréja előtt (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)

Senki sem bízott a Psycho sikerében

A filmről, mely a filmtörténet legelső olyan brutális gyilkosságát mutatta be, mely az első félórán belül bekövetkezett, senki sem hitte, hogy kasszasiker lesz. Korlátozott költségvetéssel kellett Hitchcocknak dolgoznia, aki a film producere is volt egyben. A filmhez nem sikerült nagynevű sztárokat szerződtetni, a film főszereplője Janet Leigh-t pedig annyira megrázta a zuhanyzós jelenetnek a forgatása, hogy életében soha többé nem volt hajlandó zuhanyozni. A stúdió annyira nem bízott a film sikerében, hogy még fizetést sem ajánlottak fel a rendezőnek, csupán a film százalékát. Ez pedig hosszútávon sokkal jobban megérte neki, hiszen ez tette igazán gazdaggá és legendássá.

Nyitókép forrása: Getty Images Hungary

Táborosi Boglárka
Táborosi Boglárka

Főszerkesztő

hello