fbpx

2005-ben jelent meg Finy Petra első kötete Histeria grandiflora, vagyis ha az elme bimbóként kibomlik címmel és az író-költőnő azóta is aktív szereplője a magyar irodalmi életnek. Az elmúlt 15 évben többek között 30 mesekönyvvel és 3 regénnyel (Madárasszony, Akkor is, Marlenka) is meglepte az olvasóit, 2016 óta pedig már más szerzőknek is segít abban PR-osként, hogy valóra válhassanak az álmaik – 2020 májusától a 21. Század Kiadó csapatát erősíti. Petrával a feminizmusról, az időskor szépségeiről, a mesék országáról és az olvasás jövőjéről beszélgettünk.

Azt nyilatkoztad egyszer, hogy kegyetlenül nehéz nőnek lenni a XXI. században. Mennyire bonyolítja tovább a dolgot, ha az embernek komoly ambíciói vannak a karrierjét illetően?

Finy Petra: Ugyan a feminizmusnak hála (elvileg) rengeteg jogot kiharcolhattunk már magunknak, de ez nyilván plusz munkával és teherrel is jár. Tehát az öröm egy kis cipelni valót hozott magával, illetve időben gyakran nehéz összeegyeztetni a feladatainkat. Máig érvényes az a nézet, hogy ha egy férfinak fontos a munkája, az társadalmilag teljesen elfogadott és bármennyit lehet távol a családjától, míg, ha egy nő túl sokat dolgozik, vagy csak egy kicsit is jobban érdekli a hivatása, akkor karrieristának tartják. Még mindig egyszerre kellene megfelelnünk a háziasszony, az anya és a dolgozó nő szerepének is. És persze az sem mellékes, hogy nekünk kell figyelnünk lelki teendőkre is otthon. A láthatatlan munkára gondolok, amiről nem szabad elfelejtkezni: ez nem csak a család pszichés istápolását jelenti, hanem a különböző kapcsolatok építését, fenntartását is (rokonokkal, tanárokkal stb.). Azonban tény és való, hogy nagy feladat elérni azt, hogy az igényeink szerint élhessünk, minden téren olyan kiegyensúlyozottak lehessünk, mi, nők, hogy tudjunk adni, de közben számunkra is komfortos legyen az életünk. Hiszen nem mehet a saját lelki egészségünk rovására sem mindez…

Ahogyan mondtad is, egy nőnek, különösen egy családanyának nem könnyű a karrierben és a magánéletben is egyszerre helytállnia – és akkor az énidő beiktatásáról még nem is beszéltünk… Te hogy állsz ezzel az egyensúly-játékkal?

Finy Petra: Nagyon rosszul! (Nevet.) Mindig figyelmeztetnem kell arra magamat, hogy a saját dolgaimra is szánjak időt vagy kötelességek nélkül pihenjek. Napi 8 órában a 21. Század Kiadónál dolgozom, mint PR-os, emellett van időm bármi másra, ami a saját szerzői munkásságommal kapcsolatos – úgymond zugíró vagyok. Így általában esténként vagy hétvégénként van időm ezzel foglalkozni, azonban a szabadnapokat nem szívesen veszem el a lányaimtól. Sokszor sajnos luxus időt keríteni magunkra, a saját álmainkra, de szerintem ez a 21. századi nő egyik jellemzője: valahogyan mindig mindent magunk elé sorolunk. Pedig ahogy este töltőre tesszük a mobiltelefonunkat, úgy a lelkünkkel is így kellene tenni. Számomra az énidő egyébként leginkább a sportot vagy az olvasást jelenti. Illetve, amikor van rá lehetőségem, írom az új, felnőtteknek szóló regényemet, ami Kerti szonáta címmel fog megjelenni az Athenaeum Kiadónál. De mivel nemcsak szerző vagyok, ez egy lassabb folyamat.

Arról is meséltél, hogy ma a médiában a 40-45 év feletti nőket nem szívesen szerepeltetik, mert úgymond öregnek tartják őket – ezáltal gyakorlatilag elérik, hogy értéktelennek titulálják magukat. Hogyan lehet felvenni a harcot az effajta megkülönböztetés ellen? Te mit teszel érte?

Finy Petra: Ez egy nehéz kérdés, mert a társadalomban már a fiatalabb generációk is úgy szocializálódnak, hogy a szépség fasizmusa egyfajta kimondatlan konszenzus lett. A social media összes felületéről az özönlik ránk, hogy az életkorunk egy bizonyos pont után handicapet jelent, a női ráncokon pedig csodálkozik az ember. Mondok egy példát! A kisebbik lányom például – bár nem az ő korosztályának a sikersorozata, de – ismeri és szereti a Jóbarátokat. Jennifer Aniston (Rachel) mellett Lisa Kudrow (Phoebe) a kedvence, aki a sitcom többi főszereplő színésznőjével szemben egyáltalán nem botoxoltat. De mivel Hollywoodban a nők minden eszközt megragadnak azért, hogy letagadhassák, hány évesek, a lányom teljesen ledöbbent, mennyivel idősebbnek tűnik ma Lisa a kortársai mellett. Csodálkozunk azon, ha valaki felvállalja, hány éves, szinte kuriózumnak számít. Szerintem a mai szülők egyik komoly feladata az, hogy elfogadtassák a gyerekeikkel, az öregedés ugyan rengeteg gyengeséget hoz magával, de egy teljesen természetes állapot. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert azt tapasztalom rengeteg gyereken, hogy egyszerűen nem engedik meg maguknak a gyengeséget, a kudarcot, a tévedést. Valamiért azt sugallja ez a társadalom számunkra, hogy hibázni rossz, és nem engedi meg nekik a kísérletezést, a merengve, apránként tanulást, azt, hogy akkor is szeressék magukat, ha elrontanak valamit. Éppen ezért is írtam a szeptemberben megjelent Bodzaszörp – Mesék nagymamákról és nagypapákról című könyvembe egy olyan történetet, ami az öregedés és a ráncok elfogadásáról szól, ez a „A szeretet térképe”. Ebben egy nagymama arról mesél, büszke a ráncaira, mert mindegyik az élete egyik csodálatos élményéhez kapcsolódik, és bár volt, amit az aggodalom szült, rengeteg közülük a mosolyaiból fakadt. Ezeket az emlékeit mind feleleveníti az unokáinak azért, hogy megmutassa, mennyire gyönyörű is egy olyan női arc, ami tele van ráncokkal, mert felidézi, miket élt át az, aki viseli őket. Elég, ha Jane Goodallra, vagy Fahidi Évára gondolunk. Fontosnak tartom, hogy megszeretgessük a gyengeségeinket, átöleljük a kudarcainkat, és erre megtanítsuk az utánunk következő generációkat is.

Melyik lenne az a téma, amiről még el tudod képzelni, hogy érzékenyítő mesét írj gyermekeknek? Esetleg a klímaváltozással kapcsolatban?

Finy Petra: Ebbe most beletrafáltál, mert a környezetvédelemről szívesen írnék, jeleztem is a Manó Könyvek Kiadónak. Aktív természetjáró családban élek, és óriási kutyabarátok vagyunk, ezért számomra ez a kérdés kiemelten fontos. Körülbelül 10 éve vagyok mesekönyv-szerző és közel 30 művem jelent már meg, amelyekben rengeteg hátrányos helyzetű csoportot, vagy olyan élethelyzetet dolgoztam fel, amiben a családoknak segítségre lehet szüksége. A Meseország mindenkié című kötetben is megjelent egy művem a verbális bántalmazással kapcsolatban, ami sajnos sokakat érint, a járvány idején meg pláne. Természetesen szeretném tartani magam ahhoz, hogy ha csak lehet, akkor családokat segítő mesekönyveket fogok írni, mert mindig is a lelki támogatás és az érzékenyítés volt a legfontosabb szempont, mikor alkottam.

A könyvek szerzőként és kiadásban dolgozó emberként mára teljes mértékben a hivatásoddá váltak: elvesződhet-e az öröm az olvasásból, ha bekerül a képletbe a kötelezettség?

Finy Petra: Soha nem fogok kiszeretni az olvasásból, nem hiszem, hogy ez valaha toxikus hatású lehet! (Nevet.) De a kiadónknál számos kézirat megfordul, és még ha akad is olyan, mely nem is az én ízlésem szerinti stílusban íródott, mindegyik borzasztóan érdekes. Különleges dolog, ha az ember szemtanúja lehet annak, hogy készül el egy könyv, hogyan kerül ki a piacra, milyen ívet fut be, miképpen tudjuk támogatni, és hogyan tudja megszólítani az olvasókat. Azzal nem veszíthetek, hogy ennyi szöveg átfut rajtam, csak tanulhatok belőle: íróként is, olvasóként is. Ha van egy kis szabadidőm, és nem a „kötelező” műveket olvasom, akkor viszont másfajta szépirodalom felé nyúlok: például nagyon szeretem a verseket. A történelem is érdekel, a legutóbbi, Marlenka című regényem is egyfajta időutazás a múltba. Azt gondolom, hogy ezek műfajok remekül megférnek egymás mellett, mindegyikben örömömet lelem.

Mennyi könyv kerül fel évente az olvasmánylistádra?

Finy Petra: Még egyszer sem csináltam ilyen összesítést, de lehet, hogy vezetnem kellene erről egy naplót! (Nevet.) Ebben rossz vagyok, pedig tudom, sok író jegyzeteli, mit olvasott…Nekem idézetes füzetkéim vannak, mert én nem csak aláhúzni szoktam, hanem ki is írom a mondatokat, amik megtetszettek, így ez alapján azt is vissza tudom keresni, melyik könyvek fordultak meg a kezemben az adott évben.

Akkor te hiszel abban, hogy a könyvekbe jegyzetelés nem rongálás…

Finy Petra: Igen, de a 21. Század Kiadó KULT-könyvek sorozatával bajban vagyok! Taffy Brodesser-Akner Fleishman bajban van című műve például annyira gyönyörű, hogy megremegett a ceruza a kezemben, hogy mit is művelek éppen a papírral… (Nevet.)

Könyvmolyként alapvetően magától értetődőnek tartottam, hogy a karantén és a beszűkült élettér miatt sokan az olvasáshoz fordultak vigaszként, figyelemelterelésként vagy szórakozásként. Azonban a Társadalmi Kutatási Intézet Zrt. (Tárki) szeptemberben publikált kutatása szerint a magyarok több mint fele sosem olvas könyvet. Kiadóként, szerzőként mit tapasztaltál az elmúlt hónapokban?

Finy Petra: A könyvvásárlás mértéke kiadónként változik, de az olvasásról általánosságban az mondható el, hogy sajnos a sorozatok egyre inkább kiszorítják a nyomtatott irodalmat. Diplomás, értelmiségi, kulturális szférában dolgozó ismerőseim is azt mondják, hogy évente már csak egy könyv, ha a kezükbe kerül, holott ez a szám régen jóval magasabb volt. Nincs idejük, fásultak, inkább megnéznek egy sorozatot. Az olvasástól is el lehet szokni, ez olyan, mint amikor valaki kihagy pár hónapot az addig rendszeres edzéséből. Lehet érezni, hogy nehezebb visszazökkenni. Nos, a könyvekkel éppen ilyen a kapcsolatunk: ha sokáig nem fogunk bele egybe se, ellustulunk és egyszerűen nem haladunk az oldalakkal. Figyelni kell hát rá, hogy ne tunyuljon el a szellemünk, és ne hagyjunk fel az olvasással. Természetesen így, hogy egy kiadónál dolgozom, számomra nem okoz gondot, de sokaknak valóban komoly kihívás. A karantén alatt azért fordulhatott elő esetleg visszaesés (hiába lehetett korábban ez a szórakozása valakinek), mert a könyvvásárlók jelentős százaléka a 40 feletti nők közül kerül ki, és éppen ők voltak leginkább leterhelve tavasszal a digitális oktatás és a távmunka miatt. Illetve egyre nagyobb a szakadék a fiatal generáció beszédmódja és a kötelező olvasmányok stílusa között, sokkal több kortárs szövegre lenne szükség, hogy kicsit jobban reflektáljunk az ő világukra. Folyamatosan változik a világ, ha ezt szülőként és a könyviparban nem tudjuk lekövetni, akkor egyszer csak lemaradunk…

Neked mi volt a legemlékezetesebb könyvélményed a karantén alatt?

Finy Petra: Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona naplója, a Tüzes cipőben borzasztóan tetszett, mivel a már említett regényemben, a Marlenkában is megjelenik az 1944-45-ös budapesti ostrom, amúgy is sokat olvasok erről. De a legkülönlegesebb élményem a A szakállas Neptun volt Nádasdy Ádámtól, ami annyira elvarázsolt, hogy utána napokig nem is tudtam, mivel folytassam az olvasást.

A felmérés arra is kitért, hogy a nők nagyobb arányban vesznek a kezükbe egy-egy kötetet, mint a férfiak. Szerinted miben kell keresnünk ennek az okát?

Finy Petra: Úgy látom, más okból nyúlnak a könyvek után a férfiak és a nők. Azt gondolom, hogy a legtöbb férfi információszerzésre használja a köteteket, inkább a tényirodalom (sport vagy üzlet témájában, esetleg memoárok) mozgatja meg őket és legfeljebb krimit vesznek a kezükbe, ha a szépirodalomról van szó. Az internetet is inkább a hírek követésére használják, míg a nők a magazinos tartalmakat is kedvelik. A vásárlási szokásaink is ennek tudhatóak be: a nő elvonulásként, kényeztetésként tekint egy könyvre, a férfi jóval pragmatikusabban gondolkodik erről.

Hogyan látod a könyvek és az olvasás jövőjét? Szélmalomharcnak tartod, vagy bizakodsz? Mi az optimista, és mi a pesszimista forgatókönyved?

Finy Petra: A pesszimista végkifejlet az, hogy nemsokára az urbánus, értelmiségi közönség is eljut oda, hogy a könyv szó gyakorlatilag egyenlő lesz a tanulással, vagyis már csak a kötelesség érzése társul hozzá, amit iskolán kívül messziről el kell kerülni. Erre utaló jeleket én is látok, nem trendi, divat ma az olvasás, bár szerencsére van egy fanatikus, kitartó réteg, akinek még igen. Az optimista verzió szerint a szülők nem teszik félre az irodalmat (a gyerekek láthatnak a kezükben könyvet), az olvasást népszerűsítő tanárok is jobban simulnak az adott kor stílusához, igényeihez. Az idősebb korosztály megpróbál jobban csatlakozni a gyermekek világához, és visszatérnek a kamaszok a könyvtárakba. Remélem, inkább ez fog történni az olvasással, bármilyen meseszerűen is hangozzék.

Fotók: Finy Petra tulajdona.