fbpx

Kiállítással és közösségi fotózással is ünnepli fennállását a Romani Design

My Identity My Freedom című kiállítással és közösségi fotózással is ünnepli megalapításának 10. évfordulóját a Romani Design roma divatmárka.

 A márka fennállásának elmúlt évtizedét nagyszabású eseménysorozat helyett egyebek mellett kreatív honlap létrehozásával és kapszulakollekciót bemutató online kiállítással összegzi a 2010-ben alapított divatmárka.

A közösségi fotózások anyagát, a visegrádi tradíciókra reflektáló öltözékeket és az azokról készített fotókat a My Identity My Freedom kiállítás keretein belül tekinthetik meg az érdeklődők a RomaniFashion.com oldalon vagy január 15-ig Budapesten a Loffice Budapest Salétrom utcai székházában.

Mint írják, a közösség ereje felbecsülhetetlen – ez a gondolat a márka egyik fő mozgatórugója. Többek között ebből az indíttatásból kezdett 2019-ben a Romani Design partnerségi projektbe a csehországi Slovo 21 és szlovákiai Association for Better Life szervezetekkel, amelyekkel idén roma nőket és fiatalokat vontak be a három ország különböző részeiről. Közös munkájuknak köszönhetően jött létre egy kapszulakollekció, amely a visegrádi régió roma közösségeinek tradícióira és azok összefonódására reflektál.  A Visegrad Fund által támogatott kollekció darabjairól a szlovákiai partnerszervezet készített fotókat a helyi roma telepen élő fiatal lányok közreműködésével.

A másik nagy projekt a közösségi fotózás volt: különböző roma csoportokkal együtt dolgozva olyan vizuális anyag jött létre, amely méltó emléket állít az elmúlt évtized munkásságának, emellett bemutatja, mit jelent a brand közösségteremtő, identitásépítő és sztereotípiákat lebontó ereje. A gazdag képanyagot Pályi Zsófia fotográfus készítette.

A tájékoztató idézi Varga Erika tervezőt, aki hangsúlyozta: „a kezdetektől fontosnak tartom, hogy a Romani Design – azon túl, hogy megélhetést és képzést biztosít roma nőknek – egy olyan tér is legyen, ahol cigány lányok és nők együtt lehetnek, újrakapcsolódhatnak az identitásukhoz és egymáshoz”.

Nyitókép forrása: Photo by cottonbro from Pexels