fbpx

Az egész gyermekkoromat végig kísérte a jógázás. Emlékszem, anyukám mindig otthon gyakorolt a nappaliban a rongyosra játszott Yoga Zone videókazettákra, ami kívülről nézve gyerekként először furcsa volt, hiszen sokszor csak törökülésben ült egy szőnyegen csukott szemmel és lélegzett, de később persze megtudtam, hogy ilyenkor befelé figyelt. Kicsit lecsendesült, megpihent, feltöltődött és szépen átmozgatta a végtagjait. Anyukám által váltam én magam is jógázóvá, és nyúlok vissza gyakran ehhez az eszközhöz, amikor úgy érzem, túl sok súly nyomja már a vállamat.

Azonban nem mindenki ilyen szerencsés, hogy már gyermekkorában látott egy olyan mintát, amit aztán felnőtt korában is tud hatékonyan alkalmazni. Nagyon sokan az AdniJóga csapatának hála váltak jógázóvá, hiszen ennek a 17 főből álló jógaoktatói csapatnak a missziója az, hogy a jógát a hátrányból induló emberek számára is elérhetővé tegyék. Mégpedig úgy, hogy erre egy önfenntartó társadalmi vállalkozást építettek fel, ahol céges partnerek finanszírozhatnak irodai jógán keresztül jótékony csoportokat is.

Az AdniJóga alapítója, Kalmár Anna 2014-ben az egyetemi éve alatt kezdett el rendszeresen jógázni Cambridge-ben. A jógaoktatói tanfolyamot az egyetem után, 2017 elején Magyarországon végezte el, csupán azzal a céllal, hogy otthon is biztonságosan tudjon majd gyakorolni, ha erre eljön a sor. Évekkel később pedig már ott tart, hogy egy jógaoktatói csapattal együtt 2020-ban a pandémia ellenére is meg tudtak tartani 153 ingyenes, jótékony jógaórát, ami hatalmas eredmény.

Ha jól tudom eredetileg történészként végeztél az egyetemen, mégis hogyan jött az életedbe a jógázás? Milyen pozitív változásokat hozott az életedbe?

Rögtön, amikor elkezdtem az egyetemet Angliában, beiratkoztam egy angol jógatanár óráira. Azonnal éreztem, hogy ez nem csak fizikailag segít rajtam, hanem egy olyan mentális hatást is gyakorol rám, ami által ki tudok kapcsolni, és hosszútávon fel tud frissíteni. A jógaoktatók, akikkel összehozott a sors, és akikkel az AdniJógában is együtt dolgozunk, mind azt mondják, hogy ők is azonnal érezték ezt a mentális hatását a jógának. Én fejben tízszer annyi dolgot élek át, mint amennyi valójában megtörténik velem, folyamatosan pörgök valamin, és bekerültem egy olyan közegbe, ahol nagyon nagy volt rajtam a nyomás, de akkoriban még nem volt a birtokomban egy olyan eszköz, ami ezt feloldotta volna bennem. Viszont, amikor rátaláltam a jógára, rögtön éreztem, hogy ezzel egy kicsit ki tudom kapcsolni az agyamat, és azt a feszültséget, ami a testemben is jelen van, fel tudom oldani. Az órák után mindig sokkal jobban aludtam, azokon a napokon, amikor gyakoroltam mindig kiegyensúlyozottnak éreztem magam, és nem tűntek olyan drasztikusnak sem az élet problémái.

Miként lettél jógázóból jógaoktató? Már akkor is nagy terveid voltak ezzel a sporttal a jövőre nézve?

Hát, ezt én magam sem tudom. (Nevet.) Sosem volt célom, hogy egyszer jógaoktató legyek, nagyon későn fogalmazódott meg bennem ez egyáltalán, mint opció. Az oktatóképzésre is csak azért kezdtem el járni, hogy jobban elmélyítsem a tudásomat, jobban bele tudjak menni a meditációba, és hogy otthon egyedül is biztonságban tudjak gyakorolni. Sőt, a képzés végén az volt a konklúzióm, hogy nem biztos, hogy ez nekem való, hiszen nagyon izgultam mindig, amikor oktatni kellett. Aztán egy önkéntes munka során összesodort engem az élet egy hat fős női csoporttal, egy görög menekülttáborban. Itt tartottam meg életem első jógaóráját, és itt kattant be bennem valami, ami azóta is egy igaz szerelem.

Milyen nehézségek merültek fel a menekülttáborban tartott óráid során?

Nehéz volt, hiszen nem beszéltük ugyanazt a nyelvet, nagyon sok mindent nem tudtam egyáltalán felhasználni a tanulmányaimból, hanem improvizálnom kellett. Főként az emberi kapcsolatokra kellett építenem, a közös biztonságos tér létrehozására kellett fókuszálnom. Ebben a csoportban mélyen traumatizált emberekkel kerültem egy terembe, akiknek nagyon nehéz volt olyan alap dolgokat is megtenni, mint például becsukni a szemüket. Nem is kértem ezt tőlük, mert láttam rajtuk, hogy ez nem menne könnyen nekik. Azonban két hónap után, amikor a végére értünk a közös gyakorlásunknak, akkor a relaxációt várták a legjobban, hogy végre becsukhassák a szemüket, és ellazulhassanak.

Ott fogalmazódott benned meg az AdniJóga vállalkozás ötlete is?

Megfogalmazódott bennem egy társadalmi vállalkozás gondolata, mely önfenntartó módon tudja Magyarországon is támogatni a nehéz körülmények között élő embereket a jóga által. Azt szerettem volna, ha ez a ”jó hatás”, ami két hónap alatt lezajlott a szemeim előtt, itthon is megvalósulhatna. Amikor hazaköltöztem Görögországból, akkor nulláról kellett elkezdenem mindent. Elmentem egypár jótékonysági szervezethez, ahol jógát oktattam, és szép lassan mellém álltak fantasztikus oktatók, majd együtt elkezdtünk céges jógaórákat értékesíteni, hogy finanszírozni tudjuk a jótékony óráinkat. Ennek már két és fél, három éve, és mára már 17-en alkotjuk az AdniJóga csapatát.

Mit emelnél ki, mi a legnagyobb különbség egy ”sima” jógaóra, és egy traumákat átélt csoportnak tartott jógaóra között?

Változó csoportoknak tartunk jógaórákat a jótékony oldalunkon, vannak például, akik bántalmazott múlttal rendelkeznek, vannak olyan szülők, akik sérült gyerekeket nevelnek, és ahány csoport annyiféle jógát tartunk. Mindegyik más igazából, más hogy mire kell odafigyelni az oktatónak, mennyire kell óvatosan szólnia. De ez így van a céges órákkal is, hiszen az oktatónak mindig meg kell tanulnia, hogy hogyan kezelje az adott jógázókat, hogyan lazuljanak el, nyugodjanak meg az adott csoporttal.

A jótékonysági órák abban különböznek a leginkább, hogy egyfajta trauma-tudatos módszert alkalmazunk, amely bármilyen jógairányzatba beépíthető. Ennek a lényege, hogy semmi olyat nem csinálunk, ami egy rossz élményt előidézhet valakinél: nem érünk hozzájuk, nem sétálunk váratlanul el mögöttük, nem kötelező semmi, nem muszáj belemenni a pózokba. Ennek a módszernek a célja, hogy a jóga egy önismereti tevékenységgé váljon, és mindenki maga dönti el, hogy minek szeretné kitenni a testét, és minek nem.

Ha egy traumát átélt ember elmegy egy átlagos jógaóra, ahol neki rögtön be kell hunynia a szemét, befele kell fordulnia, és megérkezni, akkor lehet, hogy az első pillanatban eltaszítjuk őt ettől az eszköztől, ami egyébként rengeteget tudna neki segíteni a hétköznapjaiban. Lehet, hogy nála, amikor becsukja a szemét, akkor nem az ellazulás jön, hanem egy rossz emlékek, vagy egy olyan fizikai tünet, amivel nem tud mit kezdeni, nem tudja, hogy miért ver gyorsabban a szíve, miért érzi magát így. Amikor mi a jótékony óráinkon oktatunk, ezért hangsúlyozzuk mindig azt, hogy becsukhatod a szemedet, ha úgy érzed, úgy jobban el tudsz lazulni, de ki is nyithatod a szemed, és fokuszálhatsz egy pontra magad előtt, mert lehet, hogy neked az fogja meghozni a nyugalom érzését. Mi mindig egyfajta megengedő szemléletet próbálunk behozni az óráinkra, hiszen mindenkinek más esik jól, mástól lazul el.

Valahogy a köztudatban még mindig az él, – gondolom főként a magas árú jógaórák miatt – hogy jógázni luxus. Mégis, hogyan lehet ezt a sztereotípiát legyőzni, hogyan lehet mozgósítani az olyan csoportokat, akiknek máshogy nem lenne módjuk jógaórára járni?

Mi pont ez ellen szeretnénk tenni, az AdniJóga mind a 15 oktatója úgy gondolja, hogy a jógának nem kell luxusnak lenni. Sőt, egy lépést tovább menve maga a mentális jólét és a mentális egészség is egyfajta luxuskategóriának számít itthon. Ha valaki egy nagyon nehéz élethelyzetben van, akkor pont nem azzal kezd el foglalkozni, hogy a mentális egészsége rendben legyen. Pedig ez éppen olyan fontos, mint a fizikai egészség, a két dolog nincsen egymás nélkül.

Többször beleütköztünk mi is abba, – főleg amikor a női otthonban jógázunk anyukákkal, vagy a sérült gyermekeket nevelő szülőkkel dolgozunk- hogy sokan éreznek lelkiismeretfurdalást amiatt, mert ezt a kis időt magukra szánják. Mi ilyenkor azt szoktuk hangsúlyozni nekik, hogy ha valaki magáról gondoskodik, akkor sokkal jobban fog tudni másról is gondoskodni. Ezek azok az üzenetek, amivel próbáljuk azt közvetíteni a külvilág felé, hogy sem a mentális egészség, sem pedig a jóga luxus.

Milyen hatással volt rátok a koronavírus?

Őszintén szólva nagyon büszkék vagyunk arra, hogy hogyan vészeltük át ezt az időszakot. Nyilván ránk is volt negatív hatása: március óta nagyon kevés óránk tudott személyesen megvalósulni, és nem minden óránk tudott az online térbe átkerülni. Például az állami gondozott gyerekek és a mélyszegénységben élő gyerekeknek tartott óráinkat egyáltalán nem tudtuk megtartani pár nyári alkalom kivételével, amikor szabadtéren tudtunk gyakorolni. A felnőtt csoportjaink órái nem kerültek veszélybe, a legtöbb emberhez el tudunk jutni a jótékonysági szervezetekkel partnerségben állva, így van, ahol a partnereink tudtak biztosítani elektronikai eszközöket a gyakorlóinknak, és van, hogy az eszközök hiánya egyáltalán nem volt akadály. De egyszerűen nem ugyanaz, mint amikor egy térben, egy közösséget tudunk alkotni. Már nagyon várjuk azt, amikor újra együtt tudunk majd jógázni. A céges oldalon viszont szerencsések vagyunk, hiszen nagyon sokan álltak ki mellettünk, és rendeltek tőlünk online órákat, sőt még új partnereink is lettek.

A karanténban általában egyre kevesebbet sportolnak az emberek, nektek mennyire sikeresek az online tartott jógaórák?

Hullámzott az elmúlt hónapokban azért az emberek sportolási kedve, márciustól júniusig nagyon nagy érdeklődés volt a jógára és az otthoni mozgásra. Amióta pedig feloldották a karantént, de bevezették az este 8 órási kijárási tilalmat inkább hullámzó. Az látszik azért, hogy az emberek egy kicsit belefáradtak már abba, hogy mindent otthon kell csinálniuk.

Ti jógaoktatóként hogyan éltétek meg az utóbbi időszakot? Nehezen ment az átállás, vagy könnyen tudtatok alkalmazkodni?

Próbáltuk az oktatói közösségünket szorosabbra fogni, egy évvel ezelőtt még 10-en voltunk, ma már 15-en. Havi rendszerességgel összegyűlünk online megbeszélni, hogy kivel éppen mi történik, így próbáljuk megtartani, meghallgatni és megerősíteni egymást. Amire rájöttünk: nehéz egy pandémia alatt jógaoktatónak lenni, nagyon nehéz azt, amit tudsz és szeretsz ugyanúgy folytatni. Online oktatni az egy teljesen más kategória, ennek is megvannak a jó hatásai és előnyei, de borzasztóan hiányzik nekünk a valódi kapcsolódás élménye, ami egy személyes térben tud létrejönni.

Én viszont borzasztóan büszke vagyok rájuk, hiszen seperc alatt kitanulták a technológia rejtelmeit, és zseniális online órákat tartanak mindenféle bökkenő nélkül. Folyamatosan ügyködünk a 10 jótékonysági óránk kapcsán, amelyik éppen szünetel annak az újraindítása zajlik. A hat céges jóga óránk zajlik még, és mindemellett nagyon nagy erőkkel szeretnénk a traumatudatos jógát online is elérhetővé tenni a jótékonysági csoportjainknak. Nem is csak online live formában, hanem egy komplex jógavideó program keretein belül. Van egy projektünk, amit úgy hívunk, hogy Online Egyensúly, ennek kapcsán felvettünk 35 jógavideót az oktatóinkkal, gyerekjógát és felnőtt jógát egyaránt, és ezt szeretnénk elérhetővé tenni azoknak a csoportoknak, akikkel dolgozunk. Így nem csak heti egyszer tudnak majd gyakorolni a rájuk szabott módon, azzal az oktatóval, aki számukra a biztonságot jelenti, hanem akkor, amikor akarnak. A projekthez tartozik egy foglalkoztató füzetet is, amiben pedig a mentális egészségre ösztönző eszközök és gyakorlatok vannak benne. Ezekkel azt reméljük, hogy az alapítványunk jó hatásait még inkább el tudjuk majd mélyíteni a jótékonysági csoportjaink résztvevőiben és akár az új csoportok körében is.

Továbbá elindítottunk egy Patreon oldalt is, ahol magánszemélyek is elő tudnak már fizetni a videóinkra. Ez egy nagyon egyszerű platform, ahol egy jógaóra áráért havonta két jógavideót kapnak tőlünk a támogatóink, miközben jótékonykodnak is. Számunkra ez az a rendszeres bevételi forrás, ami által 2021-ben is meg tudjuk tartani az óráinkat. 2020-ban egyébként 11 460 percnyi jógaórát tartottunk a jótékonysági csoportjainknak a pandémia mellett is.

Az AdniJóga csapatának milyen jövőbeli terveik vannak?

Szeretnénk egyre több emberhez elérni, olyanokhoz, akik nehéz helyzetbe kerültek. Reméljük, hogy ez az online világ ebben segíteni fog. Szeretnénk egyre több jótékonysági órát tartani majd, valamint szeretnénk további mentális egészségügyi eszközök felé nyitni, mint például a pozitív pszichológia, a mindfullness és meditációs technikák, melyek mind olyan eszközök, amik változást hozhatnak az emberek életében.

Milyen lenne az ideális világ Kalmár Anna szemében?

Szerintem a kedvesség dominálna, igazságosabb és egyenlőbb lenne a világ.