fbpx

Magyar fejlesztésű baktériumkoktél száll szembe az egyszer használatos műanyagokkal

Madaras Liz és Lévay Krisztina egy olyan olajalapú műanyagokat újrahasznosító biotechnológiai eljárást fedeztek fel, amellyel az eddig eltüntethetetlen műanyagokat teszik komposztálhatóvá.

A két kutató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ismerkedett meg: Madaras Liz biomérnök, Lévay Krisztina pedig vegyészmérnök hallgatóként tanult. Kutatásaikat egy garázslaborban kezdték, ’80-as évekbeli eszközökkel, kis költségvetéssel, aztán elkezdtek dolgozni azért, hogy egy „egészséges biotechnológiai vállalkozás” legyenek, és ne csak egy kutatási projekt. Felfedezésük mára védettséget élvez, kialakították cégstruktúrájukat, már nyolcan dolgoznak náluk, és találtak terveikhez magyar befektetőt is.

Az innováció lényegét Lévay Krisztina úgy foglalta össze, hogy más technológiákkal szemben ők nemcsak egy szegmensre koncentrálnak; baktériumkoktéljuk a műanyagok széles spektrumát képes lebontani, nagyjából minden olyan műanyaghulladékot, ami egy háztartásban keletkezik. Madaras Liz szerint eljárásuk azért különleges, mert a műanyagokat, amelyeket időtállónak terveznek, a baktériumokkal képesek környezetazonos anyaggá átváltoztatni, így azok vissza tudnak kerülni az ökoszisztémába. Ugyanis az olaj, amiből ezek a műanyagok készülnek, sok millió évvel ezelőtt állati és növényi maradványokból keletkezett.

A lebontáshoz semmiféle előzetes kémiai kezelésre vagy előválogatásra nincs szükség. A szelektíven gyűjtött műanyaghulladékot az általuk felfedezett technológiával mintegy nyolc hét alatt környezetben hasznosítható biomasszává alakítják, amelyet később talajjavítóként lehet használni a mezőgazdaságban. A végterméket külső laboratóriumok is vizsgálják, eddig jó eredményeket kaptak, de az ipari hasznosítás előtt még többször elvégeztetik ezeket a teszteket.

Nyitókép forrása: Daria Shevtsova from Pexels