fbpx

Csalár Bence még a koronavírus előtt elhatározta, hogy összeszed mindent, amit magyar divatról és annak tervezőiről tudni érdemes. Az eredmény egy olyan 352 oldalas könyv lett, amely bemutatja mindazt, ami a színfalak mögött zajlott az utóbbi évtizedben a magyar divatiparban. A Színfalak mögött című könyv enciklopédiai méreteivel és impozáns megjelenésével méltóképpen foglalja össze a magyar divat múltját és jelenét. Bencével beszélgettünk a karrierje kihívásairól és örömeiről, szóba került a fenntarthatóság témaköre is, de mindig visszatértünk a gyökerekhez: a magyar divat jelentőségéhez.

A könyvet a nagypapádnak ajánlod, aki egyszer megkérdezte tőled, hogy mire vágysz leginkább az életben, és te erre azt felelted, hogy egy divatkönyvet szeretnél írni. Ez azért valljuk be nem egy mindennapi kívánság, nagypapád, hogyan reagált erre?

Alapvetően mindig támogatott a Nagypapám, és a családom is támogat minden tekintetben. Ha jól emlékszem, akkor annyit mondott, hogy reméli azért majd egy dedikált példányt adok neki belőle, aztán kedvesen elmosolyodott. Nem titkolt vágyam volt az, hogy Ő is megélhesse azt a pillanatot, amikor megszületik ez a könyv, ezért is gondoltam arra, hogy magát az ajánlást neki szánom, hiszen már nincs köztünk lassan tíz éve, viszont mindenkinek nagyon hiányzik a családban. Az ajánlásnál látható üresen hagyott széknek egy szimbolikus jelentése van emiatt. Ez az „ő széke”, ha az élet úgy hozta volna, hogy ott tud lenni a könyvem bemutatóján.

A családból hozod ezt a fajta kreativitást?

Nekünk családi pékségünk van, de Apukám asztalosnak tanult, Anyukám pedig kozmetikus volt nagyon sokáig. Nincsen alkotó, vagy kvázi művészcsaládom, de a problémamegoldó készség és a kreativitás azért ilyen módon benne van a családban. Azon nem gondolkodtam, hogy ez mennyire volt hatással rám az elmúlt években, de az biztos, hogy valamilyen szempontból alakított engem is.

Honnan jött számodra a divat iránti lelkesedésed, elkötelezettséged?

Szerintem ez inkább Édesanyám műve, de mindig is érdekelt a divat. Mondjuk vicces, mert pont a napokban mondta nekem, hogy „ő annyira szereti a cipőket” és ha jól emlékszem, ez kiskoromban sem volt másképp. Talán épp ezért már gyerekkoromtól fogva a a divat nyelvén fejezem ki azt, amit a világról gondolok. Az öltözködésemmel értetem meg magamat olyan emberekkel, akik lehet nem akarnak velem beszélni, de ha úgy öltözöm fel, hogy abban benne van az üzenetem, akkor meg sem kell szólalnom. Már általános iskolában és gimiben is jelen volt, hogy az öltözködésemmel közvetítem ezeket, ahogy pedig az ember felnő, ez még tudatosabbá válik. Nyilván nekem szintén volt – vagy van, kicsit még most is benne vagyok – egy ilyen rebellisebb korszakom, de alapvetően ez egy nagyon kifejező kommunikációs forma. Ezért is gondolom azt, hogy ha van lehetőség, akkor mindenképpen magyar tervezők munkáival tegye meg mindezt az ember.

Mire vagy az eddigi karriered során a legbüszkébb?

Semmi kétség, hogy a munkám során számtalanszor megkérdőjeleztek akár kollégák, akkor olyan emberek, akikkel még az életben nem volt alkalmam beszélgetni és így nem is ismernek. Mindezek ellenére hosszú évek munkája árán, de sikerült elfogadnom, hogy sajnos vagy nem sajnos, de számomra sosem, vagy csak nagyon ritkán sikerül elsőre elérni a céljaimat. Így a legbüszkébb talán épp a kitartásomra vagyok. Sok pont volt, ahol akár fel is adhattam volna, sőt, talán egyszerűbbnek is tűnt volna, aztán rájöttem, hogy ilyet én sosem tennék, ha a szívemre hallgatok.

Divatújságíróként az elmúlt években volt szerencséd bejárni a divatvilág fővárosait, és tudósíthattál a legnagyobb divathetekről. Mennyire hiányzik most neked a kifutók és divathetek pörgése? Megviselt az utóbbi időszak, vagy teljesen lekötött a Színfalak mögött című könyved kiadása, promózása?

Abszolút hiányzik egyébként, de pont Festy barátnőmmel beszélgettük, hogy ilyen szempontból az ember egy csomót tudott spórolni. (Nevet.) Azért azt tudni kell, hogy ezeket az utakat mi magunknak finanszírozzuk, tehát nekünk soha nem fizetett senki azért, hogy Párizsban, Londonban, Milánóban vagy New Yorkban a divathetekről tudósítsunk. Nyilván jó lenne folytatni mindezt, de azt is el tudom fogadni, hogy ez az év most másról szól, és ebből a szempontból nekem ez szerencsés a könyvre vonatkoztatva, mert volt időm írni, átgondolni, megemészteni. Nem kellett nyolcszáz felé szakadni, hanem tudtam csak erre a dologra koncentrálni, önmagamat is egy kicsit újra tudtam definiálni. Számomra 2020 olyan volt, mint egy kis időkérés egy még nagyobb dolog előtt, hiszen 2021-re még több tervem van.

Mennyi idő volt egyébként összegyűjteni ezt a mérhetetlen mennyiségű adatot, mennyi idő volt az alkotási folyamat?

A könyv szinopszisát már másfél évvel ezelőtt elkészítettem. Egy szinopszis általában maximum 3-4 oldal, de én úgy mentem a kiadóval tárgyalni, hogy volt már a kezemben egy negyven oldalas verzió arról, hogy melyik márkát, miért szeretném „beletenni” a könyvbe. Még sehol sem mondtam, de valójában tavaly márciusban Thaiföldön és  Malajziában kezdtem el írni a könyvet, mert akkor volt már felvett interjú anyagom. Amikor visszajöttem, akkor pedig már nem lehetett sehova se menni, de én eldöntöttem, hogy nem fogok ezzel leállni, hanem folytatom az interjúkat online, a fotózások alkalmával majd a ki lehet egészíteni a beszélgetéseket. Gyakorlatilag két-három hónap alatt megírtam ezt a 352 oldalt, mert dőltek belőlem a gondolatok. Kicsit terápiaként is használtam, de nem feltétlen önző módon, nekem inkább motivációként hatott. A tervezőkkel egymást húztuk felfelé, és ez a pár hónap hónap elég volt arra, hogy a könyvet fejben, tartalmilag, szerkezetileg, majdnem teljes egészében meg tudjam csinálni – természetesen a szuper szerkesztőm közreműködésével.

Mi alapján szelektáltad és válogattad ki ezt az 50 divattervezőt?

Ez egy nehéz feladat volt számomra, nagy lelki csatákkal, még a szakmai megközelítés ellenére is, hiszen én legszívesebben mindenkit beletettem volna, de egy könyvnek vannak azért fizikai korlátai, ami egyébként nem is baj, mert lehetőséget ad egy esetleges folytatásra. Végül elég szigorúan néztem azt, hogy a könyvbe melyik márka kerülhet bele. Már az elején eldöntöttem, hogy objektív akarok lenni, tehát nem “puszi-pacsi”, nem haverok, nem egy szubjektív listáról lesz szó. Ez egy korlenyomat, és én azt szeretném, hogy valós képet adjon egy meghatározó korszakról. Emiatt több elismert kollegámmal és szakemberrel konzultáltam és átbeszéltük az egész listát.

Az is egy fontos szempont volt a márkák válogatásánál, hogy mennyire konzisztensen kommunikálja a brandet, mennyire korhű. Kommunikálnak-e a közösségi médiában, mennyire vannak ott jelen, szezonokat kihagynak-e vagy sem. Nem volt fontos a külföldi jelenlét, de alapvetően legyen egy olyan közönsége a márkának, akivel évek óta sikeresen tud együttműködni. Ami még nagyon fontos, hogy körülbelül négy-öt évben húzta meg a vonalat, ami a márkák alapítási idejét érinti. Tehát 5 évnél fiatalabb márkákat nem nagyon akartam beletenni, hiszen olyan könyvről beszélünk, ami egy korképet ad. Vagyis ha ezt 30 év múlva előveszi valaki, akkor is relevánsnak kell lennie. Emiatt nem tudtam beletenni olyan márkákat, amelyek mondjuk egy éve alapultak, és sajnos lehet a Covid miatt hamarosan meg is fognak szűnni. Ez egy túl nagy vállalás volt minden tekintetben, hogy ilyen problémákon csússzon el.

Még sehol sem beszéltem erről, de volt egy olyan korai vázlata a könyvnek, ahol a fiatal, pályakezdő tervezőknek is több teret szenteltem. Aztán hosszan mérlegelve rájöttem, hogy ahhoz ez óriási felelősség és kockázat a jelen helyzetben. Elvégre “szerepeltetni” olyan fiatal tervezőket, akik nincsenek annyira elköteleződve még, illetve abban sem lehetünk  biztosak, hogy 20 év múlva is következetesen építik majd ugyanazt az arculatot, brandet. Ez nagy feladat volt számomra is, mert habár én személy szerint nagyon szeretem támogatni a fiatal generációt, de ez nem az Ő formátumuk volt.

Amikor megszületett a könyv, és végre a kezedben foghadtad, hogy érezted magad? Nem hagyott egyfajta űrt az álom beteljesülése? Vagy rögtön a következő dolog jött?

Rögtön a következő projektemen pörögtem. (Nevet.) A viccet félretéve majdnem sírtam, hihetetlen érzés volt a kezemben fogni és álmodni sem mertem arról, hogy ennyire gyönyörű lesz a végeredmény. Emellett azt is megfogadtam 2020-ban, hogy változtatok azon a rossz szokásomon, miszerint nehezen élem meg a sikert, a fontos pillanatokat. Ezért most fokozottan igyekeztem rá ügyelni, hogy minden pillanatát kiélvezzem. Valamint elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy szeressék az emberek ezt a könyvet. Tényleg minden oldal csupa szeretetből áll, mert mindenki, – a tervezők, a grafikusok, a fotósok- azon dolgozott, hogy ez méltó legyen ahhoz, amit mi a Magyar Divatról akarunk kommunikálni.

Nem titkolt célod az sem, hogy a külföldi köztudatból eltűnjön az a sztereotípia, hogy a magyar divat egyenlő a népművészeti motívumokkal és a hazai divat végre méltó helyre kerüljön világszínvonalban is. Szerinted miért alakulhatott ki rólunk ez a sztereotípia?

Szerintem azért, mert országimázsként azt gondolták sokáig, hogy ez a lehető legjobb megközelítés. Úgy láttak sokan, hogy ez az egyedüli attribútum, ami képes Magyarországot reprezentálni. Én azt gondolom, hogy most nagyon pozitív az, hogy a Magyar Divat és Design Ügynökség Milánóban is lehetőséget ad a hazai szakmának, hogy reprezentálja a Magyar Divatot, ami hordozza akár azokat a jegyeket, ami a magyar vagy közép-kelet-európai esztétikára jellemző, de alapvetően megállja a helyét Milánóban és Párizsban is. Nem mellesleg és a kérdésedre visszatérve, szerintem a Daalarna márka elmúlt három kollekciója erre remek példa, hiszen mindegyik Magyarországról szól. Volt a FOLK, a RHAPSODY és a BUDAPEST kollekció, aminek kapcsán Benes Anitával beszélgettünk arról, hogy mennyire inspirálta egy, a férje szülei házában bekeretezett párta a falon. Anita ennek kapcsán gondolkodott el azon, hogy hogyan tudna egy olyan kollekciót tervezni, amiben interpretálva vannak a magyar népművészeti hagyományok, de mégsem szájbarágós, hanem csak finoman utal rá, és egyben modern is. Szerintem az ilyen kollekciók tökéletesen reprezentálják azt, hogyan lehet modern módon, közérthetően, de mégis nagyon finoman és elegánsan – úgy, hogy a márka sem erőszakolja meg önmagát – beépíteni egy ilyen inspirációs forrást a kollekcióba, akár több kollekción átvezetve.

Mennyire kíséred figyelemmel egyébként a kezdő hazai tehetségeket? Van most olyan, aki szerinted hatalmas karrierút előtt áll és mindenképpen érdemes lesz rá odafigyelni?

Itt van például Hegedűs Dóra, a DÜSK tervezője, ő most nagy kedvencem. Neki szerintem nagy jövője van ebben a szakmában. De például a Poprádi Flóra és Szarvas Valentin diploma kollekciója is nagy favorit volt. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy Flóra hozott egy okos döntést, rájött, hogy szeretne még fejlődni és tanulni, úgyhogy nem vágott bele egyből az egyetem után a saját márkába, hanem most is egy magyar márkának, a Cukovy-nak tervez. Ez egyébként nagyon ritka, kevés tervezőnek van ennyi önismerete ilyen fiatalon.

Mit tanácsolnál azoknak, akik hozzád hasonlóan a divatiparban szeretnének érvényesülni? Neked mi volt a legjobb tanács, amit valaha kaptál?

Azt, hogy szerezzenek tapasztalatot. Ez a legfontosabb. Építkezni csak is tapasztalatokból lehet, így ha valaki a hiányában van, akkor olyan mintha egy olyan falra kezdenél el festeni, ami még nincsen szépen kidolgozva. Ahhoz mindig kell egy jó alap, hogy valami működőképes legyen. Nekem mindig azok voltak a legjobb tanácsok, amelyek arra buzdítottak, hogy ne hagyjam magam, illetve ha elkezdtem, akkor csináljam tovább, ne adjam fel.

A divatiparban egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság, pedig ez még 10 évvel ezelőtt a Szex és New York generációnak egyfajta szitokszóként tűnt. Neked mi a véleményed erről, jó irányba haladunk? Vagy ez egy szükséges rossz?

Én elég demokratikus vagyok a témával kapcsolatban. Azt gondolom, hogy nagyon sok a mellébeszélés a fenntarthatósággal kapcsolatban. Vannak azok az emberek, akik mondjuk a vegánsággal kapcsolatban is kijelentik, hogy „csak az vegán, aki…”, és ez a divatban is így van. Pedig fontos lenne demokratikusan látni, mert a kicsi is érhet sokat. Itt arra gondolok, hogy számomra már az is a fenntartható divat kategóriájába esik, ha valaki magyar tervezőktől vásárol. Tök mindegy milyen mennyiségben, de nem a Zarába vagy a H&M-be vezet az első útja.

Joó Beatrix, a Sentiments Couture tervezője például úgy értelmezi a fenntarthatóságot, – annak ellenére, hogy nem feltétlenül ökotextilt használ – hogy olyan minőségű anyagokat alkalmaz, amelyek magas színvonalat képviselnek, így nyilván az életciklusa is meghosszabbodik ezáltal. Van egy ilyen sztori is a könyvben, hogy készített egy kosztümöt egy anyukának, aki akkor még fiatal lány volt, és most már a lánya viselte a márka legutóbbi bemutatóján. Egyébként a Max Marának van Olaszországban egy hasonló öröksége, ők a minőséget és az időtlenséget tartják fenntarthatónak mindenekelőtt. De itt van például a Printa, amely abszolút úttörő volt ebben az egészben. Már 11 éve ezzel foglalkoznak, konkrétan Majoros Zita, az alapító és tervező.

Nagy célom egyébként az is, hogy a jövőben ezt a témakört jobban letisztázzam. Ezt a mellébeszélést, hogy a műbőrt aljas módon vegán bőrnek címkézik, és ezzel vásárlókat vezetnek meg. Tudom, hogy ezzel most “trendi” foglalkozni, de én azt gondolom, hogy nagyon sok tisztázatlan kérdés van még a témával kapcsolatban, de hogy optimista maradjak, inkább olyan aspektusból nézem, hogy szuper dolog, ha foglalkoztatja az embereket az általuk viselt ruhadarab története, háttere.

Szerinted merre tart egyébként maga a divatvilág? Mi a jövője ennek az iparágnak?

Alapvető feltétellé válik a termékek gyártásának lekövethetősége, elengedhetetlenné válik a gyártási transzparencia. Visszakövethető lesz majd, hogy honnan jön, milyen körülmények közül. Meglátásom szerint lelassul egy picit, hogy évi hány kollekciót dobnak piacra, a kollekciók méretei is csökkenni fognak. Pont Zoób Kati mondta nekem, hogy nincs egyszerűen idő kiélvezni azt, ami egy kollekció befejezésével, mint alkotónak jár. Nem lehet a katarzist megélni, mert fejben a soron következő kollekción kell gondolkozni és ezen változtatni kell.

És Csalár Bence útja merre tart? Milyen mérföldkövek várnak még meghódításra?

Megjelent a kötet angolul is, ami elérhető mindenhol. Terveim szerint rengeteg a könyvhez köthető programmal készülök. Látom magamat hosszútávon szerzőként, én örömmel folytatnám ezt a könyvet is, mert sok lehetőség van még benne, és nagyon sok tehetséges tervezőnk van akár divat, akár design, akár más témában. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem újabb könyvvel vagy könyvekkel gazdagítani ezt a divattörténeti vonatkozású örökséget Magyarországon.

Fotók: Martin Wanda, Rohonczi Anita, Bodnár Zsófia / Boook Kiadó