fbpx

A költészet a kisföldalattira költözik

125 éve, május 2-án adták át az utazóközönség számára a budapesti kisföldalattit, mely jeles alkalmat kortárs irodalmi alkotásokkal ünneplünk idén. Május 3-9. között a Vers a peronon kezdeményezés által kortárs versek csendülnek fel a megállóknál.

Für Anikó, Csuja Imre és Gáspár Sándor is résztvevője ennek az eseménynek, hiszen az ő hangjukon csendülnek fel a gondosan kiválasztott irodalmi művek. A május 3-i héten így többek között Géczi János, Terék Anna és Kemény István művei csendülnek fel, érdemes lesz a kisföldalattival közlekedni.

Yevhenii Dubrovskyi on Unsplash

A kisföldalatti az 1800-as évek végének óriási fellendülésében készült, a megnyitásával kontinentális Európa első földalatti vasútvonalává vált. Az 1896-os, millenniumi évre készült földalatti az Andrássy úttal együtt 2002-ben vált a világörökség részévé. Az ünnepélyes átadást 1896. április 11-re tervezték, azonban a műszaki átvétel nem volt elsőre sikeres, így kicsivel később, május 2-án Ferenc József adta át a nem mindennapi közlekedési eszközt a budapestiek számára.

Nyitókép forrása:  Tomas Anton Escobar on Unsplash