fbpx

„Balatont álmodom s melléje magamat”- versek a magyar tengerről

Mindenki számára van legalább egy kedves emléke a magyar tengerről, a Balatonról. Szerencsére költőinket is megihlette a tó, így csodálatos versek középpontjába került a Balaton.

Gárdonyi Géza: A Balaton

Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.

Forrás: Pixabay

Szabó Lőrinc: Balaton, vakáció

Robbanó dél, a vén gyík
moccanni se bír a kilátó köveiről.
Égek, olvadok. – A hegyi uton
fehér ruhák sétálnak és piros napernyők.
Emberek?
Nők.
Kétszer idegenek!
Idegen én is, sóvárogva és gyáván
húzódom a déli magányba előlük.
De messze vagy most!
Piros villog a zöldben:
megint nő!
És lent állomás, villák, fasor, a tó
a robbanó délben – – csoda, hogy a vonat
nem alszik el a nyilt pályán – a fény
már a vizeket delejezi, a nap
fájó csókokat fúr a bőröm alá,
édes csókokat – Aludni kéne – –
Zöld legyek szeretkeznek a levegőben –
De messze vagy!
Sírni szeretnék, de csak egy agyonvert kígyó
kerül elém –
Pedig de jó volna most valaki,
te,
vagy más, az a másik,
az a fehérruhás:
de jó volna
ráhajolni az ajkaira,
kis mellét kivenni az inge alól,
de jó volna őrjöngő szomoruságomat
hűvös combjain át
sírva, zokogva, megváltva
lassan belecsókolni
istenbe, a gyönyörü nyárba!

Forrás: Patrik Felker – Pexels

Illyés Gyula: Új nép a parton

Fürdőruhában szép lépésű nő —
Jó alakja az elegancia.
Hogy ideillik! Mily “előkelő”
S mi mindent mond el, ahogy kisfiára
pillantva elkiáltja:
“Hun mész te, Fercsi! Vigyázz, beeső!”

Kasza Béla: A világ közepén

Kacér a keleti égbolt,
emelkedik piros hajnal.
Rigófüttyben ébred lelkem,
megmosakszik madárdalban.
Ablak nyitva, a szívem is,
elfelejtek gyötrő álmot.
Szemem csodál, ámul-bámul,
szél csiklandoz száz hullámot.
Aztán habot fodroz rája,
ott futnak már a partokon.
Nagy világnak szép közepén
nyújtózkodik a Balaton.

Forrás: Pixabay

Berzsenyi Dániel: A Balaton
(Matthissonhoz)

Jer te, ki a szép genfi tavat s szép genfi virulmányt
Olly eleven színnel festéd, s Eratódnak ölében
A roppant Bernhárd farain múlatni szerettél,
Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja
Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég!
Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,
Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.
Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár
Omladozó falain lebeg a mult hajdani képe,
S elnyeli a döbbent elmét a fényes előkor;
Itt a századokat látott vadonok feketednek,
Mellyek ezer meg ezer gőbölt kényünkre nevelnek;
A szilaj Arkászok heverészve legeltetik a nyájt,
S a kies estvéken nyögdécsel lassu furullya.
Itt a sárga mező s kiterült láp terjed előnkbe,
Hol dús búzakalász hullámos tengere játszik,
S a barnult arató víg dal közt hosszu kepét rak.
Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted,
S a koszorus Tellus kosarit mosolyogva üríti;
És valamint boldog Helvetia népe örömmel
Szántja szabad földjét: itt is szabad a magyar és víg;
A gazdag palotát itt lakja királyi szabadság,
S a gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi.